PMK, tizenharmadszor – ahol valóban embernek érezhette magát az ember

November 23-án ismét a Praxismenedzsment Konferencián – a PMK-n találkozhattak a kollégák. Ez a konferencia üdítő színfolt a továbbképzések sorában – a helyszíni hangulat, a résztvevők nagy száma és a visszajelzések szerint az Alpha-Vetnek ismét sikerült az állatorvosok, hallgatók, asszisztensek és telepvezetők szája íze szerinti programot összeállítani. Az Alpha-Vet működésének meghatározó eleme, hogy nem pusztán […]
Az Alpha-Vet Kft. is Magyarország kiemelt exportőr partnere lett

A magyar kormány által alapított Kiemelt Exportőr Partnerségi Programhoz csatlakozott az Alpha-Vet Kft. Az erről szóló megállapodást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Málits József, vállalatunk ügyvezetője írta alá. A Kiemelt Exportőr Partnerségi Program (KEPP) egy kifejezetten magyar tulajdonú, a hazai exporthoz jelentősen hozzájáruló cégek számára létrehozott együttműködési megállapodás. A Kiemelt Exportőr Partnerségi Program keretében […]
Animal Welfare – Új, állatjólléti ágazatunk

Bemutatkozó az ágazat igazgatójától Dr. Végh Ákostól. 1997 decemberében szereztem diplomát az Állatorvostudományi Egyetemen, Budapesten. 2001-ben járványtani és állategészségügyi igazgatástani szakállatorvos lettem. PhD dolgozatomat 2016-ban védtem meg. Mind a szakállatorvosi, mind a tudományos fokozat megszerzéséhez kötődő szakdolgozatomat az állatjóllét kérdéskörében írtam. Pályám elején két év klinikai munkát követően 15 éven keresztül megyei jogkörű hatósági állatorvos voltam. Nagy […]
Covid-19

Kiemelt figyelemmel gondoskodunk partnereink egészségvédelméről a pandémia idején. Tekintse meg járványvédelmi eszköz és fertőtlenítőszer katalógusunkat!